Rólunk

divider 02 free img

A LégvárBirodalom egy családi vállalkozás, amely egy egyszerű gondolatból született: szerettünk volna létrehozni egy olyan helyet, ahová mi magunk is örömmel vinnénk el a saját gyermekeinket.

blankSzülőként pontosan tudjuk, milyen fontos, hogy a gyerekek biztonságos, tiszta és izgalmas környezetben játszhassanak, miközben a szülők is nyugodtak lehetnek afelől, hogy gyermekeik biztonságban, folyamatos felügyelet mellett töltik az idejüket.  Ezért álmodtuk meg a LégvárBirodalmat, mely Magyarország legnagyobb beltéri légvárparkja, ahol a mozgás, a nevetés és a közös élmények állnak a középpontban.

Már az érkezés pillanatától kiemelt figyelmet fordítunk a biztonságra és a gördülékeny beléptetésre. A bejáratnál kollégáink fogadják vendégeinket, ellenőrzik a belépésre jogosító jegyeket, segítenek a parkolásban és útbaigazítást nyújtanak, így kizárólag az arra jogosult vendégek léphetnek be a LégvárBirodalom területére. 

A 814 m²-es, 9 m belmagasságú, természetes fénnyel ellátott csarnokban 20-nál is több légvár és mozgáskoordinációs készségfejlesztő játék várja a gyerekeket, néhány hónapos kortól egészen 14 éves korig. Minden légvár és játék vadonatúj, a 2026-os trendeknek megfelelő, és friss TÜV/EMI-SÜD minősítéssel rendelkezik, az épület pedig megfelel a hatályos tűzvédelmi és biztonsági előírásoknak.

Mivel a LégvárBirodalom egy teljes egészében fedett, beltéri élménypark, a játékot sem az eső, sem a szél, sem a nyári hőség nem befolyásolja. A légvárak stabilan, az épülethez rögzítve működnek, így használatuk az időjárás viszontagságaitól függetlenül kiszámíthatóbb és biztonságosabb, mint a szabadtéri légváraké. 

blankAnimátoraink egész nap jelen vannak a játéktérben, segítik a gyerekek szórakozását, valamint figyelnek a légvárak rendeltetésszerű és biztonságos használatára.

A kellemes környezetről nagy teljesítményű légtechnikai rendszerünk gondoskodik, amely óránként teljes légcserét biztosít, míg ipari illatosító rendszerünk egész nap friss illattal tölti meg a csarnokot. Így vendégeinket mindig tiszta és komfortos környezet várja. 

Nálunk nincsenek cukros, egészségtelen nassolnivalók, így a gyerekek a játéktól lesznek energikusak, nem a túlzott cukorfogyasztástól. Vendégeink számára viszont ingyenes ivóvíz áll rendelkezésre ballonos ásványvíz-adagolóból, emellett kávé- és üdítőautomata is elérhető.

A kényelmes kikapcsolódás érdekében minden részletre odafigyeltünk: 50 ingyenes parkolóhely, köztük 2 akadálymentes parkoló, kényelmes várórész, kabát- és cipőtároló, modern mosdók és pelenkázó állnak vendégeink rendelkezésére. 

Számunkra a családok bizalma kiemelten fontos, ezért a vendégeket és a gyermekeket NEM figyeljük kamerarendszerrel a benti játszóterületen, közösségi felületeinken pedig kizárólag előzetes hozzájárulással teszünk közzé fényképeket.

Bízunk benne, hogy a LégvárBirodalom nem csupán egy játszóhely lesz, hanem egy olyan hely, ahová a gyerekek mindig örömmel térnek vissza, a szülők pedig biztosak lehetnek benne, hogy jó kezekben, biztonságos környezetben töltik az idejüket.

A Little About Us

Proin gravida nibh vel velit auctor aliquet. Aenean sollicitudin, lorem quis bibendum auctor, nisi elit consequat ipsum, nec sagittis sem nibh id elit. Duis sed odio sit amet nibh vulputate cursus a sit amet mauris. Morbi accumsan ipsum velit. Nam nec tellus a odio tincidunt auctor a ornare odio.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur.  Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur.

Aenean sollicitudin, lorem quis bibendum auctor, nisi elit consequat ipsum, nec sagittis sem nibh id elit. Duis sed odio sit amet nibh vulputate cursus a sit amet mauris. Morbi accumsan ipsum velit.

graphic 05 free img